Kikyo-chan

  Hiro bácsi áttakarítatta velem a házat. Aztán kénytelen voltam repülő macskákat látni... az apó átdobott egy párat a ház felett, amelyikről megtudta, hogy hörcsögöt evett. A megmaradt 15 höri most, amíg nincs új terrárium,egy egy befőttes üvegben vannak. Hmm, befőtt, ábrándozok el a seprűnyélre támaszkodva...kompót...
CSATT!
- Hiro bácsiii! Hagyjon már békán! Akarom mondani békén!
- Kimiko, te egy...
- Kimiko-chan - javítom ki ismét.
CSATT!
- Elegem van! - visítom.
- Ne visítozz itt, mint a szűzlány!
- De ha egyszer az vagyok!
- Kimiko! - csattan Hiro bácsi.
  Papnőség ide, vagy oda, nevetni kezdek. De mint egy hároméves. És nem bírom abbahagyni. Hiro bácsi majdnem felrobban.
- Fejezd be! - kiáltja, és toporzékol.
 Nagy nehezen megálljt parancsolok rakoncátlankodó arcizmaimnak.
- Bocsánat! - hajtom meg magam egy papnőhöz méltóan, és ennek eredményeként Hiro apó kicsit felenged.
- Neked Baka-kunt kéne választanod kaminak - mosolyog.
- Ez nekem is eszembe jutott - bólogatok.
- Amúgy van ötleted? - kérdi, miközben legnagyobb meglepetésemre kiveszi a kezemből a seprűt, és takarítani kezd.
- Öhm, Sora-chanra gondoltam...
- Sora-chan a te tökéletes ellentéted...kifinomult, bűbájos, kedves...
- Köszönöm! - csattanok fel.
  Hiro apó felkacag, és majd kiesik a szemem a helyéről, mikor fél kézzel magához ölel.
- Kislányom - mondja. - te nem lehetsz igaz...
  Nem is vagyok a lánya. Igaz, sokszor hívott már így, mert lányaként szeret, de akkor is.
- Apó... - próbálnék kibontakozni az öleléséből...
- Jaj, Kimiko... - kezdi fátyolos hangon. - Mintha az unokám lennél.
- Nincs is unokája!
- De volt - suttogja, és pedig azt kívánom, bárcsak lenyeltem volna a nyelvem.
- Pont olyan volt, mint te. Nagyszájú, hülyéskedő, mégis nagyon szeretnivaló. Mintha benned született volna újjá.
- Mi lett vele? - tapintatlankodom.
- Megölték - mondja. - Most el kell mennem...fordul el, és biztosra veszem,hogy sír. Holnap megint jövök. Addig is Viszlát,kicsi papnőm.