Kikyo-chan

   - Megölted? - kérdezem.
-Meg - válaszolja Kazusi olyan természetességgel, mintha csak arról beszélne, hogy lehúzta maga után a WC-t.
- És ki volt az? - érdeklődöm, és felkészülöm a legrosszabra.
   Rámnéz.
- Meg szeretnéd nézni? Megmutathatom az illetőt... de szerintem már levedzik.
  Rámjön a hányinger.
- Miért, mióta vagyok itt?
- Három napja.
- Uram, Kami-sama! És mégis hogy nézett ki a muksó?
- Ősöreg pasas, legalább százéves, rövid, ősz hajú, arcán egy jellegzetes körte alakú anyajeggyel.
- Huh, azt szerencsére nem tudom ki lehetett. - Hiro bácsi bármilyen görény, a halálát nem kívűnom, és megkönnyebülök, hogy nem illett rá a személyleírás.
- Van még valami kérdésed?
- Van. Mikor mehetek el innen?
- Elmenni innen? - kacagja el magát. - Ugye csak viccelsz, kicsi Kimiko?
   Még ebben a szorult helyzetben is odanyomnék egy "chan"-t a végére, de most inkább kihagyom, mert be vagyok tojva.
- Nem hagyhatom itt Kyourát? - a szemeim olyan bősz kocsányokon lógnak, hogy akár hátra is tudnám dobni őket.
- Nem. Persze, megpróbálhatod, de úgyis megtalálnánk.
- DE MIÉRT NEM MEHETEK EL??? - kérdezem a kelleténél kicsit nagyobb hangerővel.
- Mert kevesen lakunk itt. Mi, a kitaszított szellemek kihalófélben lévő faj vagyunk. És akár hiszed, akár nem, Kimiko, te is szellem vagy.
- MI A F*SZ? - sipítom finoman és nőiesen.
- Szellem vagy, Kimiko. Úgy értem, valamelyik ősöd szellem volt. Különben mkvel magyraázod ezt a félalbínó-külsőt, és a színjátszó szemet? Mit gondolsz, honnan van a kelleténél nagyobb varázserőd?
  Annyi dolog derült ki rólam pár perc alatt,hogy meglepődni sincs kedvem.
- Jó, tegyük fel, hogy így van. De akkor miért nem mehetek el? Ha a ti fajtátokba tartozok, akkor hagynotok kéne elmennem.
- Mondtam már, ha nem akarunk kihalni, akkor minden idetévedő szellemet, vagy szellem ősöktől származó, magadfajta kis korcsokat is be kell fogadnunk, és itt tartanunk.
   Ha tovább folytatom a tányérni szemmel nézést, nem fogják elhinni, hogy japán vagyok. Bár mangafigurának elmennék. Bámulok Kazusira, mint borjú az új kapura, és egyszerre csak kirobban belőlem a nevetés.
- Hát ti tényleg nem vagytok komplettek! - röhögöm.