Miután némileg megnyugszom, megtárgyalom Mitsukoval a dolgokat.
- Megölt téged... de mi lehetett az oka rá?
- Nem tudom - vont vállat Mitsuko, és lazán nekitámaszkodik a kép keretének. - De nekem már úgyis mindegy.
- Már hogy lenne mindegy! - csattanok fel. - Az igaz ugyan, hogy a halálból nincs visszaút, de megkell tudnunk, mi volt az ok, ami miatt megölt.
- Esetleg az az ember, akivel beszélt... bár nem ismertem...
- Nekem ismerősnek tűnt - vallom be.
- Tényleg? - kapott a szón Mitsuko. - Honnan?
- Halvány lila gőzöm sincs - simítok egy halszálat a fülem mögé, és nagyokat pislogok szürke szememmel, mintha attól ugyan eszembe jutna, ki lehet a férfi.
Mitsuko várakozva néz, de én csak a fejemet csóválom.
- Ki kéne derítenünk egy-két dolgok Chiyo papnőről.
- Mi? Hát nem tudunk így is elég pocsék dolgot róla? - háborodik fel a fénykép-lány.
- Nem úgy értem -sóhajtok fel. - Hanem úgy összességében. Leginkább a múltja érdekelne.
- Na téged nem szeretnének a jósnők! Minden foglalkoztat, ami már elmúlt, amin már úgysem lehet változtatni. Nevetséges vagy!
- Gyere, Hamti! Ebédidő! - lóbálom meg Mitsukot, azaz a fényképet a minden-papírt-megrágó hörcsögöm előtt.
- Ne! - kiált fel hirtelen Mitsuko. - Visszavonom!
Elrántom a képet az épp ráharapni készülő hörcsögöm elől, akinek úgy összekoccanak a fogai, hogyha egy fogorvos hallaná, falba verné a fejét.
- Szemét vagy! - jön rá ismét Mitsukóra az 5 perc. - Nem vagyok a csicskásod, hogy fenyegethess, vagy parancsolgass nekem! Unom már, hogy minden apró megjegyzésemért kicseszel velem!
- Ejnye, ha én beszélnék így, a nagyapád már régen lepofozott volna! Meg aztán csak akkor csinálok ilyet, ha beszólsz! Azokból meg nekem van elegem!
Mitsuko olyan nagy levegőt vesz, hogy szinte látom, ahogy tágul a tüdeje. Ezek után tudom, hogy egy olyan magas frekvenciájú visítás jön, hogy egy denevér telesírná a zsebkendőjét az énekesnő gyönyörű hangjától. Gyorsan előkapom a celluxot. Mitsuko már készenlétbe állította a hangszálait is( Na most úgy beszélek, mint ergy sebész), még egy másodperc, és sipítani kezd, most azonban ráébred, jobb visszafolytani az előtörni készülő "forr a tea" jelzését. Ebből kifolyólag olyan köhögőroham tör rá, hogy attól félek, megfullad, de mondjuk az sem lenne nagy veszteség, hisz egy halott nem halhat meg újra.
- Inkább mesélj nekem, Mitsuko, mit tudsz Chiyo-chanról!
Mitsuko a nyakát dörzsölgeti, és színpadiasan sóhajtozik. A hörcsögért nyúlok.
- Nem sokkal többet, mint te! - Vágja be hirtelen, és már nincs is semmi baja.
- Valamit csak tudsz! - kezdem simogatni a hörit, hogy mozdulatom ne szakadjon félbe.
- Mondtam már, nem tudok! - rázza a fejét.
- Akkor azt csak tudod, honnan szerezhetnék infót.
- A nagyapámtól. Meg a Nagy Papnő-enciklopédiából.
Nevetőgörcsöt kapok. Ez közröhej. Papnő-enciklopédia! Hahahahahaha!!!!!!!!!!!!
Mitsuko megvárja, amíg kiröhögöm magamból a hülyeségemet, és nagy levegőt vesz.
- Mihez kezdesz most?
- Majd meglátod! - mosolygok nagy sunyin, bedugom Mitsuko fényképét az obim övébe,és elrohanok a legközelebbi könyvtárba.
